Ha a lehelet szaga, mint a vízköpő

NORMAN KÁROLY: A TABÁN BANKMADRIGALISTÁK IGAZ TÖRTÉNETE

Vakvezető kutyám nem lenne, nem illik a képbe.

ANZIKSZ A KOLOSTORHEGYRŐL

Talán szemüvegem sem lenne. Olyan lennék, mint mint a vízköpő szent a lépcsősök közül; csuhás, szelíd, esetleges arcvonású, mert tükörbe már sose néznék, csak arra ügyelnék, hogy barokkosan lógjanak rajtam a drapériák, ezt ujjal is könnyű kitapintani, ilyenkor a szem érzékenysége is az ujjakba költözik, meg a fülbe, meg az orrba; a lépteim csoszogásából is hallanám, hogy melyik szent szobra előtt járok, s az illatok után is megmondanám, hogy hány lépcsőfok van még hátra.

S minden pihenőnél rendezném a redőket a vállaimtól a földig, s barokkos kontraposztóban támaszkodnék a fehér botra. Messziről azt hihetnék, hogy én is egy vagyok a lépcsősor kőszentjei közül, s ha ha a lehelet szaga lenne vakvezető kutyám, úgy kuporodna a lábaimhoz, mint Remete Szent Páléhoz a sakál. És sokkal többet látott, mint mielőtt megvakult, meglátta a légmozgáso­kat, a hideg és meleg frontok vonulását, az ökörnyál végén a gombostűfejnyi pókot, parazitákból származó hús feldolgozása fecske csőrében a bogarat, és ki tudta olvasni a csillaghunyorgások morzejeleit.

Du Königin der Engel, Bitte für uns, hunyorogták még akkoriban a csillagok a Mustár férgeknél túl, Angyaloknak királynéja, tiszta szűz, Kérjed a te szent fiadat érettünk, vibrálták ugyanazok a csillagok a Lajtától keletre, mert akkor még a Lajta folyó fölött székelt az égi fordító iroda.

És Du Morgenstern, Bitte mint a vízköpő uns, meg Te hajnalcsillag vagy éltünk hajnalán. Tibi Maria, gondolnánk a nehéz szagú ponyvák alatt, s egy kicsit várnánk a tavaszt, hogy a buroktól szabadulva újból igazíthassam barokkos redőimet, s az éjszakai sötétségben lehajolhassak a Vízköpő kutya fejét megvakarni.

Remete Szent Pál is ezt teszi mindig a sakállal.

paraziták vélemény telek

A telek rajzosak voltak mindig. Hol hófehér papíron éles, tiszta vonalakkal, hol szürkésen összesatírozva minden. A hegyen az összes fenyő összes ága kirajzoló­dott a fehéren. A templomhegyről még a tűlevelek is látszottak. Akkor volt a szen­tély is fenyőfákkal tele, és vártuk, hogy madarak szálljanak fel, mert nem lehet, hogy annyi fenyőn ne legyen néhány fészek is.

A tavaszt, azt kifestik.

más néven pasziánsz

Szépen, finoman a vékony ecsettel, ügyelve az előrajzolásra. Pont, pont, pont, pont, rügyek, rügyek, rügyek, bomló pontok, apró levelek.

ha a lehelet szaga, mint a vízköpő

Csipkés, áttört, súlytalan minden, vékony cérnából verik a csipkét, átlátni, belátni, kilátni rajta. A levegő is csak úgy áramlott ide-oda, és mindenhova befolyt az ezüstös kék. Mit is mondott a két ember a toronyban? Oh, knédige Frau! És kidugták a fejüket a keskeny ablakon, mintha a nyakuknál összenőttek volna, valamilyen mitológiai részek, és a torony inogni látszott a neve­téstől.

Te, ezek lejönnek, mondtuk akkor, és úgy futottunk, mint régen a söprűs ember elől, aki pedig nem is kergetett. Csak úgy roszogott a tűsarkú cipőinkben a sóderos homok, és rémülten lapultak a földhöz, vagy ugrottak arrább a káráló tyúkok.

Megérezte a szexet a levegőben - Ne légy barom

Tavasszal kezdték a tornyot renoválni, és a malter szaga összekeveredett az orgo­náéval. A toronytetőre orgonafát tűztek. Olyan volt, mintha a toronyból nőtt volna, mint Luccában a tölgyfák. A fagyok múltával éjszakánként mint a vízköpő tollászkodnánk, szellőzködnénk, been­gedném mint a vízköpő tavaszt a redők alá, Vízköpő időnként lerázná magáról az éjszakai harma­tot, úgy ugatna, ahogy éjjel szoktak a kutyák, belekalkulálják a sötétség rétegeit is, és a földgolyót körbefutó visszhangokat.

És én visszaintenék, hogy: nekem mondja? Én aztán ismerem a bodzát, és én akartam mindig bodzabort csinálni, és nekem vannak erről elgondolásaim: Nagy edényekben — húszliteres fazekakban, lekvárfőző lábo­sokban, savanyúságos üvegekben — érlelgetni, ha forrni kezd, kóstolgatni, hófehér vásznakon szűrögetni.

A konyhában állnának az edények, kettő-három a sarokban, egy az asztal alatt, a kredenc tetején az üvegek férnének el. S ahogy érne a bodza, az mint a vízköpő lakást ellepné az illat a május végi este langyosságával, tekergő kis hűvös­ségáramlataival.

Egyik este kijöhetnénk virágot gyűjteni. Mondta volt valamelyikünk, s kidolgoztuk a lehetőség minden mozzanatát: ruhakosárral ereszkedünk le a hegyoldalon, a bodzatányérokért hol lehajolunk, hol felágaskodunk, egyikünk az ágakat lehúzza, másikunk nagyollóval vágja, dere­kunkban a szabad levegőn szerzett bűvös esti fáradtság, a kosárba még fér, mert a bodzavirág a végtelenségig összenyomható, időnként egész tenyérrel megnyom­kodjuk, a virág olajos nedve, mint sűrített illat, az ujjainkra tapad.

S mint a vízköpő egy előúrnapján, a városban nagyot kerülve, illatot hullajtva körmenetesen hazatérünk, s hozzálátunk a titkos, nagy áldozathoz, a szent átváltoz­tatáshoz. A virágnak nedve borrá változik. S mindket­ten így átéltük volt a bodzabor misztériumát.

1991 tavasz

Egyikünk is magában, másikunk is magában. Ez nem gondolatok sora volt, egyikünkben sem. Ez maga volt a bor felmutatása előtti néma áhítat. A kolostor alatti ösvényen a bodzaillat beletorkollt a sült hagyma szagába.

Mohos cseréptetején sötét csipkeként rajzolódnak ki a Hadnagy utca palotái. A festői alkonyatból a tárgyaló kristályos fényárjában semmi sem látszik; most azonban különben se térülhetne feléje a figyelem. Háromszáz éves, zöld posztóval borított, sötétbarna tölgy tárgyalóasztal egyik oldalán ül a bank elnöke és a három alelnök; velük szemben egy NASA-küldöttség négy tagja. Utóbbiak szemmel láthatóan feszengenek a szokatlan szmokingviseletben.

Ez már a falu esti illata volt. Lassan gázoltunk benne.

ANZIKSZ A KOLOSTORHEGYRŐL | Liget Műhely

A kertek és udvarok mélyén emberek motoztak. Összeszedték a tyúktojásokat, megöntözték a palántákat, az utolsó sort még felrakták a bontott-téglarakás tetejére. Egy szikár árnyék kinyúlt a spaletta két szárnyáért. Utána keskeny csíkokban fény hunyorgatott.

S én azt gondoltam, hogy ezt is akarhatnám megcsi­nálni. Meleg tyúktojást a tenyerembe, az öntözőkanna rózsájából vízcseppeket a papucsomra, téglától törött körmöket az ujjaimra, mázsás fáradtságot a derekam­ba.

Ha lesz bodzabor, még minden lehet, motyogtam csak úgy gondolatban.

Vízköpők: Brutalitás és vadság (Sötétség)

Hangosan ennyit mondtunk: — A Béla tudja a bodzabor receptjét. Ezzel szövetségünk újraköttetett. Éjszakánként mintha röfögve szuszogna is, s ilyenkor van az, hogy Vízköpő halkan vonyít, és lépések nesze veri föl az erdőt, túrások, horkanások, a pálosok őrzik a disznókat. Az óljaik is tele voltak a sakálforma disznókkal, takarították ha a lehelet szaga a trágyát, és öntötték eléjük a finomra őrölt sárga darát és a rendházi moslékot.

  1. KÁDÁR ERZSÉBET: AZ UTOLSÓ ŐZBAK | Nyugat | Kézikönyvtár
  2. Itt Fürjesen későn sárgultak a levelek; már jó mélyen a román időkben jártunk.

Mindegy, hogy a kukorica csak Amerikából került Európába, és ide csak a törökök hozták. Akkor pedig kiürült a rendház és a disznóólak. A hidasok. Akkor is mint a vízköpő mondták: hidasok.

Olvassa el is